Iszlám és Korán

Ki magyarázza el részletesen a Koránt?

Ki magyarázza el részletesen a Koránt? Mohammed Próféta? Vagy a vallástudósok? Vagy Ő, aki kinyilatkoztatta a Korán, Isten magyarázza el azt részletesen? Nos, mit válaszol a Korán erre a kérdésre? Isten a Koránban a következőket mondja:
الٓرٰ۠ كِتَابٌ اُحْكِمَتْ اٰيَاتُهُ ثُمَّ فُصِّلَتْ مِنْ لَدُنْ حَك۪يمٍ خَب۪يرٍۙ

„Alif, Lam, Ra. Ez egy Könyv, amelynek sorai meghatározóvá váltak, majd részletes magyarázatra kerültek[1] Ő általa, aki igazságosan ítélkezik és mindentudó.” (Korán 11:1)

Miért maga Isten magyarázza el részleteiben a Koránt? Rögtön az előzőt követő Koránverssorban találjuk a választ:
اَلَّا تَعْبُدُٓوا اِلَّا اللّٰهَۜ

„Hogy, ne szolgáljatok mást, csak egyedül Istent. (…)” (Korán 11:2)

Ha a Korán részletezésének, értelmezésének feladata a vallástudósokra lenne bízva, akkor a véleményüket Isten szavaként tekintenénk. Így engedelmeskedni kezdenénk ezeknek az embereknek, szavaikat úgy követnénk, mintha Isten szavai lennének azok, ahelyett, hogy csak Istennek lennénk engedelmesek, csak őt szolgálnánk és csak az Ő szavait követnénk.

Végül mi is akkor Mohammed Próféta kötelessége, ha Isten a Korán részletezése, részletes értelmezése? A már említett Koránverssor ezt ist tartalmazza:
اِنَّن۪ي لَكُمْ مِنْهُ نَذ۪يرٌ وَبَش۪يرٌۙ
„(…) Igen, én vagyok az Ő tőle (Istentől) való figyelmeztetések és örömhírek elhozója.”
(Korán 11:2)


[1] A fenti Koránverssorban (11:1) a ‘fussilat’  (فُصِّلَتْ ) arab szót fordítottuk arra, hogy ‘részletes magyarázatra kerültek’. A a ‘fussilat’ arab szó ugyanabból az arab szógyökérből ered amiből a ‘tafsil‘ (تفصيل) szó is. A cikkben a ‘tafsil‘ arab szóra gondolunk, mikor az ‘elmagyarázni részletesen’, ‘részletezni, értelemezni’ kifejezéseket használjuk. A ‘tafsil‘ arab szó olyasmi jelent, hogy ‘elmagyarázni valamit az adott kérdéssel kapcsolatos összes részlet megadásával’. Például van egy Koránnverssor, amiben az imádkozásra való kötelezettség kerül meghatározásra. Vannak további verssorok, amelyek további részleteket adnak az imáról, például annak idejéről, annak végrehajtásáról stb. Így válik minden részletében világossá az imára való kötelezettséget meghatározó verssor, így kerül ‘részletes magyarázatra’.

Add comment

Kategóriák

Quran Translation