A legtöbb hagyományos iszlám jogtudományi könyv a Korán 4. szúrájának 34. verssorát a nők elleni erőszak és a feleségverés igazolására használja. De vajon Isten valóban azt parancsolta volna, hogy az emberek erőszakot alkalmazzanak bármely ártatlan teremtményen? Ebben a cikksorozatban bemutatásra kerül, hogy ez egyáltalán nem így van. Az említett Koránverssor nem a feleség megverését engedélyezi, hanem a nő méltóságát védi, és a váláshoz való jogát biztosítja.
3. RÉSZ – A ‘TAA’T’ (طاعة) ÉS ‘KARH’ (كره) KIFEJEZÉSEK AZ ARAB NYELVBEN: ÖNSZÁNTÚ HAJLANDÓSÁG ÉS KÉNYSZERÍTÉS
Az arab nyelven a ‘taa’t‘ (طاعة) szó azt jelenti: “szívből csinálni valamit önkéntesen, szabad döntés alapján[1]” Ez az arab szó az ‘al-taw‘ (الطوع) főnévből képzett ige. Az ‘al-taw‘ (الطوع) főnévvel ellentétes jelentésű az ‘al-karh‘ (الكره) szó[1]. Az ‘al-karh‘ (الكره) szó olyan jelentéseket hordoz, mint “ellenszenv”, “utálat”, “írtózat”, “idegenkedés”, “kényszer”, “nem hajlandóság”, “nem akarás”. Az alábbi két Koránverssor jól szemlélteti, hogy az ‘al-taw‘ (الطوع) és az ‘al-karh‘ (الكره) szó egymással teljesen ellentétes szavak:
وَلَهُٓ اَسْلَمَ مَنْ فِي السَّمٰوَاتِ وَالْاَرْضِ طَوْعًا وَكَرْهًا
… neki (Istennek) vetette alá magát minden és mindenki, aki az egekben és a földön van, akár jószántából (طَوْعًا), akár akarata ellenére (كَرْهًا) … (Korán 3:83)
ثُمَّ اسْتَوَى إِلَى السَّمَاء وَهِيَ دُخَانٌ فَقَالَ لَهَا وَلِلْأَرْضِ اِئْتِيَا طَوْعًا أَوْ كَرْهًا قَالَتَا أَتَيْنَا طَائِعِينَ
Majd az egek felé fordult, amikor az füst volt, és azt mondta az egeknek és a földnek: “Jöjjetek akár akarva/önszántatokból/egyetértve (طَوْعًا), akár nem akarva/kényszerítve (كَرْهًا).” Az egek és a föld azt mondták: “Önszántunkból jövünk engedelmeskedni”. (Korán 41:11)
A fenti Koránidézetek alapján tisztán látható, hogy a ‘taa’t‘ (طاعة) szó pontosan azt jelenti, hogy “szabad akarat alapján csinálni valamit, önkéntesen, szívből hallgatni valakire”, míg a ‘karh‘ (كره) szó azt jelenti: “kényszerített, akaratlan, önkéntelen engedelmesség”.
Isten azért teremtette az embereket, hogy próbára tegye őket, így Isten szabad akaratot biztosított az emberek számára az evilági életben. Az emberek önkéntes döntés, szívből jövő meggyőződés alapján követhetik az Isten által felállított utasításokat. Ugyancsak a saját választásuk, ha nem követik, elutasítják az Isten által lefektetett szabályokat, elfordulnak az Isten által kinyilatkoztatott üzenettől. A szabad akarat a választás lehetőségét hordozza magában:
لاَ إِكْرَاهَ فِي الدِّينِ قَد تَّبَيَّنَ الرُّشْدُ مِنَ الْغَيِّ فَمَنْ يَكْفُرْ بِالطَّاغُوتِ وَيُؤْمِن بِاللّهِ فَقَدِ اسْتَمْسَكَ بِالْعُرْوَةِ الْوُثْقَىَ لاَ انفِصَامَ لَهَا وَاللّهُ سَمِيعٌ عَلِيمٌ
Ebben a vallásban nem létezhet kényszer[2]. Az igazság jól megkülönböztethető a hamis kitalációktól. Aki elutasítja/nem követi a törvényszegőket és Istenben bízik, az bizony a lehető legbizotsabb “fogantyúba” kapaszkodik, mely soha nem törik el. Isten az aki mindent hall és mindent tud. (Korán 2:256)
A 4:34-es Koránsorban a “darb őket (ott)” felszólítás Isten parancsa. Mivel az általa definiált vallásban nem létezhet kényszer, így a ‘darb’ kifejezés nem jelentheti azt, hogy “verjétek meg a nőket.” A feljebb felsorolt tények alapján a 4:34-es Koránsorban említett ‘fa in ata’nakum’ (فَاِنْ اَطَعْنَكُمْ) kifejezés nem jelenthet mást, csak azt, hogy “ha szívből hallgatnak rátok/ha önként követknek titeket”.
[1] Mufradat (a Korán kifejezéseinek lexikonja): طوع
الطَّوْعُ : الانقيادُ، ويضادّه الكره قال عزّ وجلّ: ائْتِيا طَوْعاً أَوْ كَرْهاً <- az al-tau’u (الطَّوْعُ) szó jelentése: (egy olyan bizonyos) engedelmesség (ami), az ‘al-karh’ (الكره) arab szó ellentéte. A mindenható Isten a következőket mondja a Koránban (44:11-es verssor): “Gyertek akarva (طَوْعًا) vagy akaratlanul (كَرْهاً)” / “Gyertek egyetértve (طَوْعًا) vagy kényszerítve (كَرْهاً)”
A Mufradat (vagyis a Mufradat al-Fazl al-Korán) egy lexikon, mely a Koránban található kifejezéseket gyűjtötte össze. Írta Abul-Qasim al-Husszein bin Mufaddal bin Muhammad Ar-Raghib Al-Iszfahani (meghalt 1108-ban/502. hidzsri évben). A munkát felülvizsgálta Szafwan Adnan Dawúdi, Damaszkuszban és Beirútban, 1992-ben (1412. hidzsri évben).
[2] A hit alapja az, hogy a szívünk is elfogadja az adott hitet. A szív az ember saját belső világa, ahol teljesen szabad. Így valójában lehetetlen bárkit is egy adott hitre kényszeríteni. A szándék az előfeltétele minden vallási gyakorlatnak, istentiszteletnek. Mivel a szándék a szívből jön, így senkit nem lehet valódi vallási gyakorlatra, istentiszteletre, hitre kényszeríteni.
Add comment